UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2009. április 03.
Kaposmérő - Somogysárd

2009-ben elég sokáig tartott a tél, de aztán hirtelen jött a tavasz: a hideg, szeszélyes márciust egy szinte nyári meleggel beköszöntő április követte. A szép idő megérkeztével én sem sokáig mérlegeltem, az első áprilisi hétvégét egy pénteki nappal megtoldva háromnapos túrára indultam Somogyba, hogy ott folytassam a Dél-dunántúli Kéktúrát, ahol tavaly abbahagytam: Kaposmérőn.

Erre a túrára még nem akartam sátrat vinni magammal, hűvöseknek tűntek még az éjszakák, így aztán pár nappal korábban szállásokat intéztem magamnak Somogysárdon és Nagyszakácsiban. Most tehát katonai műszóval élve „csökkentett menetfelszereléssel” indultam neki az útnak, vagyis buszoztam le pénteken reggel a Kelenföldi pályaudvarra.

Néhány perces várakozás után 06:01-kor meg is érkezett a Baranya Intercity, amivel Dombóvárig utaztam, onnan pedig egy gyorssal folytattam az utamat Kaposvárig. Innen akár vonattal, akár busszal továbbindulhattam volna a csupán néhány kilométerre lévő Kaposmérőre, de mivel azon a napon csak körülbelül 15 kilométeres gyaloglás várt rám, délelőttre szerveztem két külön programot is magamnak!

Tavaly nyáron, a zselici túra utolsó napján, Szennán kora reggel haladtam át és akkor még zárva volt a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény, és a tízórai nyitását sem volt kedvem megvárni. Tehát ezt a kis kitérőt most beiktattam a programba, viszont a Szennára is betérő busz 10:25-ös indulásáig volt a kaposvári érkezést követően még több mint másfél órám. Ezt sem akartam végigunatkozni a buszállomás padjain ücsörögve, mert sok szépet hallottam már a felújított kaposvári belvárosról, így aztán úgy döntöttem, azt is végigjárom!

A vasútállomás épületéből kilépve belecseppentem a Baross Gábor utca forgalmába, aztán először a buszállomás felderítésére indultam. Balra indulva először a helyi buszok végállomása mellett ballagtam el, aztán az út túlsó oldalán feltűnt a helyközi buszok állomása is. Hétköznap délelőtt lévén elég nagy volt a forgalom, meg a környék is eléggé sivár, szürke volt. Nem volt kedvező az első benyomásom a városról!

Miután megtaláltam a buszom indulási helyét a 10-es kocsiállásnál és ellenőriztem a kifüggesztett táblán az indulási idejét is, nekiindultam a csavargásnak. Most az út másik oldalán indultam el visszafelé, a Petőfi téren megnéztem a költő szobrát, aztán hamarosan visszaértem a vasútállomással szemközti kis parkba. Itt áll a fák mögött a Csiky Gergely színház bizony már eléggé lepusztult épülete. Körbesétáltam, aztán a már kevésbé forgalmas Dózsa György utcán elindultam a belváros felé. Néhány perc alatt elértem a Fő utcát és balra fordulva elindultam rajta.

Kaposvár - A park mélyén áll a Csiky Gergely Színház
Kaposvár - A park mélyén áll a Csiky Gergely Színház

És itt kezdődött a csoda! A sétálóutca minden egyes háza szépen felújítva, különböző, de egymással harmonizáló színekkel kifestve, a környezetbe illő közvilágítási oszlopok, még a boltok kirakatai sem ríttak ki sehonnan! Szinte minden épület előtt megálltam és megcsodáltam a finoman kimunkált részleteket is! Megbámultam a Fő utcába torkolló Irányi utca felett kecsesen átívelő gyaloghidat, aztán a vele szemben nyíló árkádok alatt átsétálva a Nagy Imre parkba jutottam.

Kaposvár - Séta a szépen helyreállított Fő utcán
Kaposvár - Séta a szépen helyreállított Fő utcán

Kaposvár - Ivókút a Fő utcán
Kaposvár - Ivókút a Fő utcán

Egy percre megálltam joviális tanár bácsiként mosolygó miniszterelnök szobra előtt, aztán a fasorban tovább ballagtam a művelődési központ modern épületéig. Itt megnéztem a kopjafákat, aztán visszatértem a Fő utcára. Újra elhaladtam az árkádoknál álló míves ivókút előtt, aztán továbbindultam a Fő utcán. Jobb oldalon elmaradt mögöttem az Európa Park a szobraival és szökőkútjával, lassan, nézelődve elértem a Kossuth Lajos teret és a templomot. Itt is lecövekeltem jó néhány percre és alaposan körülnéztem mindenfelé.

Kaposvár - Nagy Imre szobra
Kaposvár - Nagy Imre szobra

Kaposvár - A Kossuth Lajos téren áll a Nagyboldogasszony székesegyház
Kaposvár - A Kossuth Lajos téren áll a Nagyboldogasszony székesegyház

Sajnos, az idő egyre jobban szorított, indulnom kellett vissza a buszállomásra! Így aztán a Kossuth Lajos térről a Noszlopy Gáspár utcán indultam el lefelé, aztán az Áchim András utcát elérve (ez a már megismert Baross Gábor utca folytatása) balra elindultam rajta a buszvégállomás felé. Néhány perc alatt meg is érkeztem, a busz éppen akkor állt be a kocsiállásba. Már elég sokan várakoztak a felszállásra, így aztán beálltam utolsónak a sorba. Már csak állóhely jutott, de hát alig 20 percet kellett utaznom, mire megérkeztünk Szennára.

A buszmegálló éppen a Szabadtéri Néprajzi Múzeum előtt volt, itt gyorsan még ellenőriztem a Kaposvárra visszainduló buszok menetrendjét, de mint mindig, az internetes Volán menetrend most is pontos volt, megnyugodva vehettem tudomásul, hogy a busz 12:31-es indulásáig van még majdnem két órám! Így aztán beléptem a múzeum kapuján, a recepción megvettem az 500 Ft-os belépőjegyet, aztán a hátizsákom a pénztárnál hagyva elindultam nézelődni.

Szenna - A Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény
Szenna - A Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény

Szenna - A Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény
Szenna - A Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény

Először a kis dombon álló református templomot kerestem fel, ez az eredeti helyén áll, e köré-mellé épült a múzeumfalu. Nagyon szépek a több mint 200 éves kis templom festett faburkolatai, mennyezete és faragásai. Elég sok időt eltöltöttem benn, próbáltam fényképezni villanóval és anélkül is, hogy mennyire sikerültek a képek, azt döntsd el Te, kedves Olvasóm! Ezután még volt elég időm végigjárni az összes látnivalót. A ma már több mint 30 éves skanzen a somogyi paraszti építészetet mutatja be több településről összehordott anyagok segítségével.

Habár a házakba bemenni nem lehetett, de minden helységükbe be lehetett kukkantani a nyitott ajtókon keresztül. Engem, mint mérnökembert azonban legjobban a kis ipari múzeum ragadott meg, a több mint százéves gőzgépével és robbanómotoros szerkentyűivel! Sokáig kószáltam a házak között, aztán délfelé, amikor már magasan volt a Nap, még panorámaképeket is készítettem a kis múzeumfalu rétjén. Megérte megtenni ezt a kis kitérőt, mindenkinek csak azt javasolhatom, ha a környéken jár, keresse fel a Szennai Szabadtéri Néprajzi Múzeumot és szánjon rá legalább két órát a megtekintésére!

Szenna - Református templom a Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményben
Szenna - Református templom a Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményben

Szenna - A református templom festett mennyezete
Szenna - A református templom festett mennyezete

Sajnos negyed egy felé már készülődnöm kellett, betértem még a recepcióra a csomagomért, vásároltam egy kis anyagot a skanzenről, aztán kisétáltam a buszmegállóba. A busz pontosan jött, aztán gyors kaposvári váltással negyed kettőkor már meg is érkeztem Kaposmérőre, vagyis oda, ahol tavaly nyáron a Dél-dunántúli Kéktúrát befejeztem.

A faluközpontban szálltam le, aztán a 61-es út szélén, a járdán elindultam Kaposmérő délnyugati vége felé. Tíz perces sétával értem el a Kis-Kulacs eszpresszót, a kéktúra pecsételő helyet. Betértem, elvégeztem az adminisztrációt, aztán a teraszra kiülve megittam még egy üveg Sopronit, mielőtt nekigyürkőztem volna az előttem álló kilométereknek. Csak háromnegyed kettő felé álltam fel az asztaltól, kaptam a hátamra a zsákot és indultam tovább a főút szélén vezető hosszú, keskeny, betonozott járdán.

Az utolsó házaknál a járda véget ért, nagyjából itt érkeztek meg a kék sáv jelzések is balról, Kaposdada felől. Átváltottam az út bal oldalára, itt ballagtam tovább már a jeleket követve a már a faluhatáron túl lévő körforgalomig. Utána a főút egy nagy jobbkanyarba kezdett a távolban már látható Kaposfő felé, de itt, a kanyarban kellett letérni jobbra, hogy egy földúton induljak tovább.

Néhány perc séta után elhagytam az utolsó majorságot is – itt a földút rövid időre kopott betonburkolatot kapott – aztán egy kisebb házcsoport után elértem a vasúti síneket. Habár az átjáró előtt egy zsákutca tábla kiegészítő szövege közölte, hogy a vasúti átjáró megszűnt, még megvoltak az utat keresztbe lezáró „tekerős” sorompók és az elég jó állapotú vasúti őrház is! Megkerülve a sorompókat kereszteztem a síneket, aztán továbbindulva néhány lépés után kiértem a mezők szélére.

Némileg csodálkozva vettem tudomásul, hogy előttem megszűntek az eddig megbízhatóan vezető keréknyomok – ugyanis egyszerűen beszántották őket! Előretekintve több kék sáv jelzést is láttam magam előtt, így az elboronált mező szélén indultam tovább. A következő nagyobb táblánál ismét előbukkant a földút, aztán már kihagyás nélkül vezetett tovább. Hosszú és eseménytelen út vette itt kezdetét először a mezők között haladó foghíjas erdősáv mentén, aztán a Cingető-patakot keresztezve a Pati-erdő hosszú, észak-déli irányú nyiladékában.

Hosszú vándorlás a mezőkön keresztül Kaposmérő után
Hosszú vándorlás a mezőkön keresztül Kaposmérő után

Ott tartottam első pihenőmet, ahol a jelzések az eddigi útról egy derékszögű kanyarral egy keresztező, kelet-nyugati nyiladékra váltottak. A térképet elemezve láttam, hogy alig egy óra alatt megtettem a mai túra cirka harmadát és csak remélhettem, a következő szakaszok is hasonlóan könnyen járhatóak lesznek! Nem kergetett a tatár, vagy negyedórányi szieszta után indultam csak tovább.

Hamar elértem a térképemen is jelzett nagy, fordított „L” alakú bekerített irtásfolt délkeleti sarkát, itt azonban a térképpel ellentétben a kék sáv jelzések jobbra értek és végigoldalaztak a bekerített mező keleti oldalán. Vártam, hogy a jelzések valahol majd balra térítenek, hogy visszatérjenek a korábbi nyomvonalra, de nem! Mentek tovább következetesen észak felé!

Néhány perc után kiértem az erdőből, a keréknyomok bekerített mezők között folytatódtak, a kerítések közötti keskeny sávon. Itt aztán a kék sáv jelzések hirtelen eltűntek! Alaposan körülnéztem, hátha az erdőszélen vezetnek tovább, de arra sem láttam felfestve őket, pedig elég messzire betörtettem mindkét irányban a dzsindzsás erdőszélen. Nincs más hátra, mint előre – gondoltam –, így aztán továbbindultam a kerítések között vezető keréknyomokon. 6-800 lépés után elértem a kerítéssarkokat, itt egy jól kitaposott földút keresztezte az utamat.

A kék sáv jelzések sehol, a térképet alaposan megnézve pedig arra a következtetésre jutottam, itt mindenképpen balra – nyugatra – kell fordulnom, különben észak felé egyszerűen legyalogolok a térképről! Így aztán itt balkanyart vettem és már a széles, homokos földúton indultam tovább egy nagynyomású gázvezeték jelzőoszlopait követve. Az erdőt elérve az út egy széles nyiladékban folytatódott és itt a kék sáv jelzések ismét feltűntek a fákon! Alaposan körülnéztem, melyik irányból érkeznek ide, de úgy látszott, itt a semmiből kezdődnek újra!

Kerítések közé szorítva
Kerítések közé szorítva

Már látszott a nyiladék vége, amikor a jelzések jobbra térítettek, keréknyomokra, azokon értem el az erdő szélét. Itt a nyomok ismét kerítések közé futottak be, a jelzések ismét eltűntek, de mivel a térkép szerint szinte egyenesen kellett innen továbbindulnom, már rutinosan tértem be a két kerítés közé! Jelzések persze sehol, úgy látszik, a somogyi jelzésfestők nem festenek kerítésre!

Néhány perces sétával elértem a túlsó oldali erdősarkot, itt a kék sáv jelzések ismét megjelentek, viszont a földút eltűnt, mivel ezt a szakaszát is beszántották! Egy mélyszántás buckái között botorkáltam tovább, az erdő szélső fáira felfestett jelzéseket követve. Egy idő után a nyomok folytatódtak, ezeken értem el a Nagy-Gyóta erdő nagyjából észak felé induló nyiladékát. Itt is tartottam egy pihenőt, hiszen ismét magam mögött hagytam vagy egy órányi utat. Idővel is jól álltam, alig múlt még csak négy óra, de az utam nagyobbik részét már megtettem!

A Nagy-Gyóta nyiladékán végigfutó keréknyomok jól járhatóak voltak, a térkép pedig pontosan jelölte a keresztező nyiladékokat is. Térképem szerint a túlsó erdőszélt elérve ott kellett folytatnom az utamat, a mezők szélén, de a kék sáv jelzések már kicsivel korábban bal felé térítettek, keréknyomokra. Nyugat felé indultam tovább rajtuk, előbb az erdőben, kicsit később pedig a nyomok kivezettek a mezők szélére. Az erdőt elhagyva erdősáv mellett vezetett tovább az utam, aztán a távolban megpillantottam Somogysárd szélső házait.

Földúton a Nagy-Gyóta erdejében
Földúton a Nagy-Gyóta erdejében

Öt óra felé értem el a faluközpontot, elhaladtam Noszlopy Gáspár fából faragott mellszobra mellett, néhány lépésnyire tőle pedig egy különös emlékműre lettem figyelmes. Egy focilabda állt egy nagyjából méter magas talapzaton, amire rá volt vésve, hogy „Bajnok csapat”, valamint kilenc évszám az elmúlt négy évtizedből!

Az út túlsó oldalán az 1700-as években épült volt malom épülete volt látható – jelenleg kultúrházként üzemel, előtte egy malomkerék-emlékmű állt Petőfi Sándor mellszobra társaságában egy fenyőfa alatt. A kis terecske túlsó oldalán megpillantottam a néhány évvel ezelőtt még üzemelő Betyár csárda épületét, én pedig elindultam a kék sáv jelzésekről letérve a szállásom felé. Elhagytam a falu beállványozott tornyú templomát, aztán elértem a Somssich-kastély kerítését. Egy pillanatra megálltam a bezárt rácsos kapu előtt, nagy tábla hirdette rajta, hogy fegyverrel, kutyával őrzött terület van a kapu mögött!

Jó lett volna megnézni a kastélyt, de a tábla elvette a kedvemet tőle, így aztán továbbindultam. Néhány perc alatt elértem a Fő utca 91. számot, ahol már vártak rám. Nem volt hosszú a túra, de alaposan kifárasztott a sok utazás és nézelődés is. Gyorsan lepakoltam, megvacsoráztam és eltettem magam másnapra, ugyanis „nem piskóta” nap várt rám a több mint harminc kilométer hosszú menettel!


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

  View My Stats