UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2008. június 21.
Simonfa - Patza, Katicatanya turistaház

Aznap is korán ébredtem Simonfán, a Meteor kulcsosház füves kertjében felvert sátramban, összekészülődtem, aztán miután a csomagok nagy részét már összepakoltam, leültem reggelizni a kulcsosház kertjében álló pihenőpadokhoz. Reggel fél nyolc felé tettem el végül mindent, kaptam a hátamra a pakkot és indultam el lefelé a faluba.

Megálltam a központban, a vegyesboltnál venni valami innivalót és nasit az útra, végül nyolc óra felé szántam el magam a tényleges indulásra. A kék sáv jelek a faluközpontban, a Dísztó mellett vezettek el, így hát itt is megálltam és a tavat körbejárva fényképeztem párat. De most aztán már indulnom kellett, mivel úgy döntöttem még reggel, hogy aznap megpróbálok minél messzebb jutni és a zselickisfaludi Vándor kulcsosház helyett a patcai Katicatanya turistaháznál fogok táborozni!

Simonfa - A Dísztó
Simonfa - A Dísztó

Gyorsan átvágtam Simonfán, aztán a temető mellett rátértem a faluszélen haladó Kaposvár és Szigetvár között futó 67-es főútra. Egy darabon az út bal szélén ballagtam a padkán, közben már az út mellett balra húzódó Kecske-hát dombgerincét nézegettem, hiszen oda kell majd felkapaszkodnom a továbbiakban. Az útról előre tekintve pedig szép volt a kilátás a völgy alján húzódó mezőkön keresztül Zselickislak felé.

Aztán megpillantottam a Kecske-hát oldalában a vadászlak épületét és a hozzá vezető földutat is. Le is tértem a főútról a jól járható földútra és a réteken átvágva, majd a Zselic-patakot keresztezve megkezdtem a kapaszkodást a dombgerincre. A vadászházhoz vezető letérő után beértem az erdőbe és oldalazva kapaszkodott tovább az út a gerinc felé. A tetőt elérve a földút egy nagy ívben szinte visszafordult és a gerincen indult tovább, dél felé.

A földút felváltva haladt erdőben és irtásfoltok felső szélén, időnként egész szép kilátás nyílt jobbra, a Pölöskei-rét völgye felé. Simonfától idáig közös úton jöttünk a sárga sáv jelzéssel, de az egy hirtelen jobb kanyarral leereszkedett a völgybe, aztán néhány száz méter után a kék sáv jelzések is otthagyták a gerincet és nekiindultak a lejtőnek.

Gyors ereszkedéssel értük el a völgyet egy irtásfolt északi határán, aztán egy erdősávon átvágva kiértünk a völgy alján hosszan húzódó Pölöskei-rétre. Itt minden út megszűnt, még csapás sem vezetett a réten! Dél felé kellett továbbindulni, hosszában a frissen kaszált mezőn. Kellemes lett volna a séta a még árnyékos mezőn, de sajnos egy pillanat alatt megleptek a böglyök! Nem tudom, honnan kerültek elő, én persze előkaptam a mindig készenlétben tartott rovarriasztómat és alaposan befújtam magam vele, de ezek ügyet sem vetettek rá!

A Pölöskei-réten 1.
A Pölöskei-réten 1.

A Pölöskei-réten 2.
A Pölöskei-réten 2.

Így aztán menekülőre fogtam a dolgot, de ebben viszont az akadályozott, hogy talán egy régebbi mélyszántás miatt a lekaszált méteres fű alatt rejtőző kemény bordákon néhányszor majdnem a bokámat ficamítottam! Aztán lassan kitapasztaltam a láthatatlan bordák irányát, később pedig az árnyékból kiértem a napsütötte részre, ahová a kínzóim már nem követtek. Később egy, a rét közepén álló, félig egy fára eszkábált magasles tövében letelepedtem pár percre pihenni.

Nagyjából 7-800 méter után kellett a térkép szerint újra befordulnom az erdőbe jobb felé, erősen meregettem a szemem, nehogy elvétsem a letérést, de elég könnyen meg lehetett találni. Egy helyütt ugyanis az erdő egy kis sarkot képezve benyúlt jobbról a mezőre, itt kezdődött az a földút, ami aztán először egy kicsit szerpentinezve, aztán csak úgy oldalazva felkapaszkodott a következő tetőre. Itt tértem rá arra a jól járható, keményre döngölt földútra, ami dél felé végigvezetett a gerincen. A térképet nézegetve úgy saccoltam, jó két kilométert kell majd ezen az úton haladom, ezért úgy gondoltam, fél óra múlva elkezdem majd a letérést figyelni.

Nekiindultam a gyakorlatilag szintező, csak enyhén hullámvasutazó útnak és alaposan kiléptem. A jelzéseket nem is figyeltem (itt az utat elvéteni szinte képtelenség – gondoltam), aztán egy idő után autózúgásra lettem figyelmes, és néhány lépés után egy kanyargós aszfaltúthoz értem.

A térképet elővéve jöttem rá, hogy jócskán túljöttem a letérésen és arra az aszfaltútra értem ki, amin tovább kell majd ballagnom, de a helyes úton haladva kihagyhattam volna egy nagy jobbos kanyarját. Nem számít, több is veszett Mohácsnál, gondoltam és elindultam az úton. Néhány perc alatt elértem azt a pontot, ahol meg kellett volna érkeznie a kék sáv jelzéseknek, de nem láttam sem a becsatlakozását, sem az úton a kék sáv jelzéseket. Néhány szürke festett kocka tűnt csak fel az út szélén álló fákon, mintha lefestették volna a korábbi jelzéseket!

Nagyobb turistacsoport jött velem szemben szállingózva az úton, néhányukkal megálltam beszélgetni, mint kiderült, ők is kéktúráznak, reggel indultak Szennáról és Simonfára tartanak. Egyikük említette, ha van kedvem, térjek le a Ropolyi kastély felé, a büfében van hideg sör!

Mivel úgyis letértem volna az útról megnézni kastélyt – mint később kiderült, az inkább csak egy vadászház – ez csak megerősített a szándékomban és amikor tábla jelezte a leágazást, nem sokat teketóriáztam, a szerpentinező keskeny aszfaltúton felgyalogoltam a házakhoz.

Nagyon szépen felújított vadászházak álltak egy tisztáson benn az erdőben. Közelebb mentem és a tornácon keresztül beléptem a társalgóba. Jó nagyot köszöntem, erre egy idősebb úr jött elő egy belső helységből. Mint kiderült, ő a tulajdonos édesapja és ő viszi most éppen a boltot. Megittam egy hideg sört, közben elbeszélgettünk, aztán megmutatta a teljes épületkomplexumot. Jelenleg vendéglőként és szállóként működik, de már elkészült egy másik épületben a kisebb fajta konferencia központ is.

A Ropolyi kastély
A Ropolyi kastély

A falakon érdekes festmények, mint később kiderült viaszképek függtek, vendéglátóm alkotásai. Szépek, dinamikusak voltak, a színezett és felolvasztott viaszból készültek speciális módszerekkel. Még sokáig elnézelődtem, de aztán indulnom kellett, mert már dél felé járt az idő.

Újra visszatértem az erdei aszfaltútra, ami lassan elhagyta az erdőt és egy útkanyarban feltűntek Ropoly-puszta épületei. Elhaladtam mellettük és a völgytalpon, mezők között haladó úton folytattam az utamat. Árnyas fasorban haladtam, aztán egy kis tavat pillantottam meg az út bal oldalán. Előtte fák árnyékában pihenőpadok, asztalok álltak, ideje volt már megállnom ebédelni is, így hát élve az alkalommal letelepedtem az egyikhez.

Az út Ropoly-puszta épületei mellett vitt el
Az út Ropoly-puszta épületei mellett vitt el

Kényelmesen enni kezdtem, ekkor tűnt csak fel, hogy a víz szó szerint tele van hallal, percenként láttam a hatalmas rablásokat, a halak szinte kiugrottak a vízből, horgászt pedig egyet sem láttam a parton. Egy fiatalember jött elő egy kis faházból, megkérdeztem tőle, milyen tó ez, és hol vannak a horgászok? Tőle tudtam meg, hogy következő nap horgászversenyt rendeznek majd itt, és most peca-tilalom van. Evés után még egy darabig elnézelődtem a tavacska partján, aztán továbbindultam.

A Horgásztó partján
A Horgásztó partján

A tópart után szerpentinezve emelkedni kezdő aszfaltúton körülbelül két kilométeres menettel értem el a Kardosfapusztai Ökoturisztikai és Konferencia Központ épületegyüttesét, mint arra az út szélén elhelyezett szépen faragott fatábla fel is hívta a figyelmemet. Az épületek egy szép, gondozott parkban helyezkedtek el, az útról nézve azonban nem sokat mutattak magukból. Továbbindulva hamarosan letértem a keskeny aszfaltcsíkról, és erdei keréknyomokon ballagtam tovább.

Egy idő után kiérve a fák közül már a zselickisfaludi határban, megművelt földek között folytattam az utamat. Gabona és kukoricatáblák között értem el a legszélső tanyákat, aztán egy lejtős földúton hamarosan a falu szélét is. Itt, a falu végén állt az utca utolsó házaként a Vándor kulcsosház. A ház egy füves, kissé elhanyagolt kert mélyén volt, előtte pihenőpadokkal, asztalokkal. Egy baj volt csupán: a kertkapu itt is zárva volt!

Mezőkön Zselickisfalud határában
Mezőkön Zselickisfalud határában

Nem intéztem magamnak szállást, nem egyeztettem a gondnokokkal, bíztam abban, hogy a kulcsosházakat a szép időre és a hétvégére való tekintettel nyitva fogom találni. Mivel ma nem itt akartam szállást találni magamnak, csak az igazolófüzetbe ragasztható nyalókák izgattak. Emlékeztem arra, itt is a villanyóra szekrényében lehet fellelni őket, és néhány előttem itt járt DDK teljesítő a kerítésen való átmászással jutott hozzájuk. Letelepedtem az aszfaltos járdára a kerítés tövében és eltöprengtem a „mászni vagy nem mászni” kérdés shakespeare-i mélységein.

Zselickisfalud - Vándor kulcsosház
Zselickisfalud - Vándor kulcsosház

Töprengésemből turistabotok szapora kopogására neszeltem fel, egy hozzám hasonlóan erősen középkorú pár közeledett felém Zselickisfalud hosszú, egyenes főutcáján. Megálltak a kulcsosház előtt, aztán beszélgetni kezdtünk. Kölcsönösen bemutatkoztunk, így derült ki, hogy Papp János és felesége a Kék Kört teljesítve érkezett most ide. 37 nappal korábban indultak el Pilisborosjenőről az Országos Kéktúrát járva Írott-kő felé, aztán onnan a Dél-Dunántúli Kéktúrán folytatták az útjukat, így érkeztek meg most Zselickisfaluba, aztán útjukat folytatva az aznapi szállásukat Simonfára tervezték.

Ismerős volt a férfi kellemes bariton hangja, de nem tudtam hová tenni! Csak később hazaérve kerestem rá az interneten a névre, és jöttem rá, hogy a színész Papp Jánossal és feleségével hozott össze a sors a távoli, somogyi falucskában! Aztán rövid beszélgetés után elbúcsúztak, én pedig nem is akartam tartóztatni őket, hiszen tudtam mekkora út vár még rájuk aznap! Reméltem, a kitűzött kilencven nap alatt teljesíteni tudják a távot, a több mint 2500 kilométert!

Mivel beszélgetésünkre és a személyünkre már felfigyelt a faluvégen, a szomszédos házakban élő „kisebbség”, lemondtam a kerítésmászásról, hiszen milyen példát mutattam volna nekik ezzel? Így aztán itt is maradt a mobillal való fényképezkedés. Lassan egészen gyakorlott leszek az ilyen fajta – magamat és a felismerhető pecsételőpontot együtt mutató – önarcképek készítésében!

Összeszedelődzködtem és továbbindultam a falu főutcáján. Rövid sétával megérkeztem a templom előtti kis térre. Itt találkoztam először a „Vadvirág Út” alkotásaival, most éppen egy szépen faragott, stilizált méhbangó virágot formázó faoszloppal. A több falun áthúzódó Vadvirág Út stációit Horváth Béres János művei alkotják a környékbeli településeken.

Zselickisfalud - A főutcán
Zselickisfalud - A főutcán

Zselickisfalud - A „Virág Út” egyik alkotása
Zselickisfalud - A „Virág Út” egyik alkotása

Zselickisfaludból továbbindulva a Szentmártoni-patak lapályán keresztül átvágtam a szomszéd faluba, Szilvásszentmártonba. Mivel Zselickisfaludon nem találtam nyitva tartó kocsmát – szombat délután pedig a boltok, önkormányzatok már zárva vannak – bíztam abban, hogy itt több szerencsével fogok járni. Sajnos a kocsma, bár háromkor már nyitnia kellett volna, ottjártamkor, délután fél négykor is zárva volt még. Előtte néhány sörbarát kornyadozott a kerítésen, előttük a földön üres sörösüvegek sorakoztak. Ők is a nyitásra vártak, de tekintélyes volt még a tartalékuk!

Zselickisfalud látképe a Szilvásszentmártonba vezető útról visszatekintve
Zselickisfalud látképe a Szilvásszentmártonba vezető útról visszatekintve

Így aztán továbbindultam, elhaladtam a templom és a Vadvirág Út újabb alkotása mellett, aztán nekiindultam a következő domboldalnak. A kezdetben elég meredek kapaszkodó később megenyhült és megművelt földek között ballagtam a lapos dombgerinc felé. Csak egy idő után vettem észre a Nap állásából és a jelzések hiányából, hogy rossz úton járok. A térképen is jelzett nyugat-északnyugat helyett délnyugat felé vitt az utam, a térképet elemezve jöttem rá, hogy a kapaszkodón egy útelágazásnál balra tértem a helyes jobb oldali út helyett!

A térkép szerint nem volt érdemes visszafordulni, ez az út ugyanúgy beletorkollott a lapos gerincen futó földútba, mint a kék sáv jelzés útja, és csak egy kis kitérőt kellett tennem! Továbbindultam rajta és később valóban elértem a gerincutat, ezen haladtam tovább észak felé.

Az út az erdőszélen vezetett később, aztán egy erdősarkon beértem a fák közé. Itt a legnagyobb meglepetésemre sárga sáv jelzések tűntek fel a fákon! Hová tűnt már megint a kék sáv? Nem volt mit tennem, visszafordultam, hogy megkeressem a kék sáv jelzés letérését. Meg is találtam körülbelül kétszáz lépéssel arrébb, ahol benőtt keréknyomon indult tovább az erdőszéli földútról letérve a fák között.

Átvágtam az erdőfolton, és kiértem a Patca feletti tanyavilágba. A domboldalból szép kilátás nyílt Zselickisfaludra. Innen úgy tűnt, szinte csak egy karnyújtásnyira van, és valóban, a térképet jobban megnézve jöttem rá arra, bizony, alaposan körbejártam most a kék sáv jelzéseket követve az egymással szinte határos falvak között!

A Patza feletti tanyák között - A távolban még mindig Zselickisfalud látszik
A Patza feletti tanyák között - A távolban még mindig Zselickisfalud látszik

Innen már csak egy lejtős úton kellett végigballagnom, hogy a dombról leérjek Patca déli határába. Mellettem balra feltűnt Katica Tanya Mintagazdaság bekerített telke, és egy kis tavacska mögött megpillantottam a Katicatanya turistaház épületét is! A faluvégi buszfordulótól indult a turistaház bekötőútja, gyorsan rátértem hát, de egy útszéli tábla megállított. Röviden arról tájékoztatott, hogy szállásügyben fel kell hívni a táblán feltüntetett telefonszámot.

Nem akartam szállást a házban, de jó lett volna végre alaposan lezuhanyozni és megborotválkozni! Előkaptam a mobilomat (szerencsére itt volt elég térerő) és hívtam a megadott számot. Kellemes női hang szólt bele, én pedig előadtam a kívánságom. Nem utasított el, csak annyit mondott, néhány perc múlva ott lesz majd valaki a gazdaságból kinyitni az ajtókat.

Tényleg, alig pakoltam le a hátimotyót egy, a ház melletti pihenőpadra, egy kocsi fordult be a ház elé, és két hölgy szállt ki belőle. Röviden nekik is elmondtam a szövegem, ők közben szorgalmasan végignéztek mindent a ház melletti vizesblokkban, egy kicsit takarítottak, aztán a kezembe nyomták az ajtón lógó lakat kulcsát és közölték, a Mintagazdaság recepcióján kell bejelentkeznem és fizetni.

Nem volt nagy a távolság a gazdaságig, talán ötszáz méter, de elég fáradt voltam ahhoz, hogy pofátlanul megkérdezzem őket, oda mennek-e ők is, mert ha igen, akkor elvihetnének! Csak nevettek egy jót, aztán gondolom a közállapotaimat látva már tessékeltek is gazdaság „szolgálati kocsija” felé! Szóval nagyon kedvesek voltak!

Fenn a recepción is rendesek voltak, kifizettem az egy éjszakai sátrazás és vizesblokk-használat árát, aztán egy hideg sör társaságában letelepedtem a társalgó asztalaihoz. Jó volt a hűvös helyiségben elkortyolgatni a jéghideg italt aztán immár hátizsák nélkül lesétálni a kis duzzasztott tavacska partján a turistaház tisztására.

Gyorsan felütöttem a sátrat, berámoltam a holmijaimat és elmentem végre zuhanyozni. Már sötétedett, mikor kiültem egy asztalhoz vacsorázni, aztán eltettem magam másnapra.

Sátorozás a Katicatanya turistaház udvarán
Sátorozás a Katicatanya turistaház udvarán

-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

  View My Stats