UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2014. október 5.
Büdös-kúti kulcsosház - Kisújbánya

Korán ébredtem ezen a napon a sátramban a Büdös-kúti kulcsosház tisztásán. Előző nap szinte végig borús volt az ég, és amikor éjfél felé feltámadt a szél, reméltem, hogy reggelre elviszi majd a felhőket, de amikor fél hat felé kinéztem a sátorból, nem láttam egyetlen csillagot sem az égen. Nem volt annyi térerő, hogy az okostelómmal az internetre kapcsolódhassak, így aztán csak bízni tudtam a túrám előtt megnézett időjárás-előrejelzésekben, amik fokozatosan javuló időt ígértek a hétvégére. Gyorsan felöltöztem, mert a hálózsákomból előbújva éreztem, hideg ez a reggel, aztán még a fejlámpám fényében megreggeliztem. Komótosan összepakoltam mindent, aztán hét órára már a sátrat is lebontottam. Csak lassan világosodott, nem akartam a fejlámpám fényénél elindulni, ezért hosszasan beszélgettem még a nejemmel telefonon, aztán csak fél nyolc előtt pár perccel kaptam a hátamra a zsákot és indultam neki az aznapra tervezett, valamivel több, mint 26 kilométeres távnak.

Úgy terveztem, ez a túranap lesz majd a „menő nap”, amikor igyekszem majd minél többet teljesíteni a távból, és Kisújbányát tűztem ki magam elé célnak, ahol már szállást is foglaltam magamnak a Klumpás vendégházban, körülbelül délután ötre ígérve az érkezésem. Nem szerettem volna sátorozni, hiszen már napközben elérem a Keleti-Mecsek Tájvédelmi Körzetet, itt viszont nincs megengedve az erdei sátorozás. Természetesen ismerem a különbséget a „szabad” és a „lehet” között, de mivel Mecseknádasdról távolsági busszal kellett hazautaznom, nem akartam koszosan, büdösen felszállni az eléggé szűkre szabott térbe, és órákig utazni benne. Szóval mindenképpen kerestem volna valami szálláslehetőséget, mert nem akartam a sátorban tölteni ezt az éjszakát!

Dombnak felfelé indultam el a kulcsosház tisztásáról, aztán lassan felérkeztem egy lapos gerincre, nagyjából negyedóra alatt érve el az Unferdorben keresztet. A fakeresztet 1928-ban állították az ezen a helyen elhunyt Unferdorben József favágó emlékére. Itt kényelmesen járható földútra tértem, egy darabig rajta haladtam, aztán a zöld sáv jelzést keresztezve már egy szűk és meglehetősen benőtt ösvényen kezdtem meg az ereszkedést egy régi irtásfolt határán. Egy völgybe leérkezve a piros sáv jelzés keresztezte az utamat, aztán ismét kapaszkodó következett, most egy keskeny erdei aszfaltútra. Kicsit fárasztó volt az eddigi hullámvasút, de innen már kisimult az utam, gyakorlatilag szintben indultam tovább a keskeny aszfaltcsíkon. Az út jobb oldalán elmaradt mellettem egy magányosan álló, bekerített ház – talán vadászház –, aztán az úttól balra egy erdei pihenő tűnt fel, egy kőkereszttel. Itt tértem le az aszfaltútról, hogy jobbra, délnek induljak tovább erdei keréknyomokon.

Erdei utak elágazásában áll az Unferdorben kereszt
Erdei utak elágazásában áll az Unferdorben kereszt


Magányos ház az erdei út szélén
Magányos ház az erdei út szélén

Az idő éppen akkor kezdett kitisztulni, az addig borongós égen felszakadozott a felhőzet, párásan kisütött a nap, a fáknak kezdett árnyékuk lenni az erdei talajon. Ehhez mérten a kedvem is kezdett javulni, reméltem, hogy végre bejön a meteorológusok által a hétvégére jósolt meleg, napos időjárás! Pár perccel később, egy erdei útkereszteződésben balra tértem a kék sáv jelzéseket követve, aztán néhány lépéssel később ismét balra egy útvillában. Úgy láttam, ezt a kétszeri balkanyart könnyű elvéteni, úgyhogy itt nem árt figyelni a jelzésekre! Innen már kényelmes menettel pár perc alatt elértem a csak alig hullámvasutazó keréknyomokon a Fehérkúti kulcsosház épületét. Természetesen az első utam itt is a ház oldalára szerelt kis kék-fehér dobozkához vezetett és kinyitva láttam, itt is van rengeteg matrica! A kis zacskóban több tucatot is láttam, egyet azonnal be is ragasztottam az igazoló füzetembe! Csak az adminisztráció elvégzése után ballagtam el a pihenőpadokhoz.

Még csak háromnegyed kilenc felé járt az idő, tehát egy és egynegyed óra alatt megtettem a két kulcsosház közötti több mint négy kilométert, leültem hát pár percre pihenni a padokhoz, asztalokhoz. Ittam egy keveset, de sokáig nem volt maradásom, úgy terveztem, inkább majd az Árpádtetőn tartok majd komolyabb fájrontot. Így aztán még kilenc előtt a hátamra kaptam a batyut és továbbindultam. A kulcsosház tisztását elhagyva erdei keréknyomokon haladtam továbbra is, nem messze attól a keskeny aszfaltúttól, amin egy darabig gyalogoltam az előzőekben, ugyanis jól hallottam a rajta elhúzó autók hangját. A Letics nevű hegy széles platóján átvágva elértem a keleti peremét, innen egy mérsékelt lejtőn letrappolva ismét kiértem a keskeny aszfaltútra. Most nem tértem rá, csak kereszteztem, és pár lépés után egy nagyon szép tisztásra értem ki.

Hatalmas tölgy állt őrt a réten, az ember azt hihetné, hogy ez lesz a térkép szerint nagyjából erre a helyre jelzett Tripammer-fa, de mégsem az! A jelzett ösvény átvágott csak a réten, hogy aztán a túlsó oldalán ismét elnyelje az erdő. Itt, egy ritkított területen állt a már korábban említett Tripammer-fa, ami egy tényleg nagyon szép, sudár, de egyáltalán nem idős kocsányos tölgy, ami Pécs egykori erdőmesterének nevét viseli. Az emlékére ültetett öreg tölgy a múlt század hetvenes éveiben egy viharban derékba tört, és az 1926-ban elhunyt erdőmester emlékének továbbörökítésére az erdészet ezt a fát jelölte ki. Itt is pihenőpadok és asztalok csábítottak a leülésre, de csak pár fotó kedvéért álltam meg, aztán mentem tovább.

Pihenő a Fehérkúti kulcsosház tisztásán
Pihenő a Fehérkúti kulcsosház tisztásán


A Tripammer-fa balra hátul áll bekerítve
A Tripammer-fa balra hátul áll bekerítve

Kicsit keresgélnem kellett a továbbvezető utamat, mert először rutinból tértem rá a ritkított területről kelet felé továbbinduló homokos útra, de pár méterrel később eltűntek az utamat eddig kísérő kék sáv jelzések! Visszafordultam és visszagyalogoltam a füves ritkításra, ahol az utolsó jelzést láttam, itt alaposan körülnéztem, és benn a fák között vettem észre a következő kék sáv jelzést, a homokos úttól kissé jobbra. Gallyazásból visszamaradt nyesedék borította itt a talajt, szinte eltakarva a továbbinduló ösvényt, de azért megtaláltam. Az első pár lépés után persze az utam kitisztult, és jól követhetővé vált a Gilice-tető oldalában szintező gyalogút. Nagyon kellemes és könnyen járható része ez a túrának, nagyjából húszperces menettel értem el a Mecseken átvágó forgalmas 66-os főutat.

Gyalogátkelő persze nincs a széles, kétszer kétsávos úton. Balra, forgalommal szemközt ballagtam talán ötvenlépésnyit, mire szembe kerültem a túlsó oldalon felkapaszkodó lépcsősorral, aztán egy rövid forgalmi szünetet kihasználva átkocogtam az úttesten. A lépcsősoron felkapaszkodva az erdészet irodáihoz érkeztem. Egy szépen felújított kúria előtt elhaladva megcsodáltam a millennium tiszteletére ültetett koros tölgyeket, aztán pár lépéssel elértem a Mecsextrém park drótkerítését. Végigballagtam a hatalmas, bekerített játszótér mellett, benn már több tucatnyi gyerek zsibongott a lábbal hajtott gokartok pályáján, és a mászóka-váron. A kerítés túlsó végén, az autóparkolóban egy szerény emlékkő tűnt fel egy kis gondozott parkban, kissé közelebb léptem hozzá, hogy elolvashassam a fekete márványtábla szövegét. A szöveg szerint ezen a helyen lépte át a nemzeti hadsereg 1921 augusztusában a kisantant által kijelölt demarkációs vonalat és foglalta vissza Baranya déli részét Péccsel együtt.

Árpádtetőn a volt kúria épülete most az erdészet irodája
Árpádtetőn a volt kúria épülete most az erdészet irodája


Emlékmű Árpádtetőn
Emlékmű Árpádtetőn

A történelmen elmerengve indultam tovább és néztem körül, hol találhatnék egy büfét, ahol leülhetek egy kicsit pihenni? Nem kellett sokáig keresgélnem, találtam egy presszót, ahol kértem egy Borsodit, de nem volt semmijük, amit megehettem volna hozzá. Se pogácsa, se szendvics, a pultoslány is csak széttárta a karjait: ez van, ezt kell szeretni! A sörömmel aztán kitelepedtem a napos teraszra, és élveztem a kissé párás, kora délelőtti napfényt. Figyeltem, ahogy egyre-másra érkeznek az autók, és a kisgyerekes családok lassan benépesítik a parkot. Háromnegyed tizenegy táján untam meg a lebzselést, és kaptam a hátamra újra a málhámat. Megkerestem, hol indulnak tovább a kék sáv jelzések, aztán egy keskeny aszfaltcsíkon már hamar magam mögött hagytam a zajos kalandparkot.

Az aszfaltút az erdei bobpályáig vezetett, pár évvel ezelőtt csúsztam párat ezen a pályán, elkacérkodtam a gondolattal, hogy megyek egy menetet most is a sűrű erdőben a fák között kacskaringózó síneken, de győzött az ésszerűség: most nincs elvesztegetni való fél órám egy csúszásra! A térképen láttam, itt egy kissé megváltozott a kéktúra útvonala: most egy pár száz méteres jobb-bal flikflakkal indult tovább, de végül néhány perc múlva a térképen is jól látható erdei földútra fordultam, a kéktúra korábbi nyomvonalára. Innen már nem volt semmi problémám, csak a ritka jelzések bizonytalanítottak el kissé, de nem volt mese: a kék sáv jelzések az előzőekben erre az útra fordítottak rá! Aztán később a jelzések is meglettek, végül alám fordult az az erdei aszfaltút, amin több mint két kilométert kellett haladnom. Magasabb fokozatba kapcsoltam, igyekeztem felvenni egy haladósabb tempót, mert még a napi túrám nagy része előttem állt!

Egy irtásfoltról nyíló panoráma állított meg pár perc múlva, pontosabban egy torony, amit az egyik hegycsúcson láttam. Le is fényképeztem, de mivel akkor csak a lapozgatós kéktúra atlasz volt nálam, ami az útvonal pár kilométeres környezetét mutatja csak, nem tudtam a hegytetőt azonosítani. Gondoltam, majd itthon megnézem a Mecsek térképén, de elkövettem azt a hibát, hogy nem mértem meg a hegy és a tetején álló torony irányszögét a laptájolómmal, itthon pedig csak saccolni tudom, hogy abba az irányba esik a Hármashegy, és a Zengő is, de egyik tetején sem jelez a térképem semmilyen komolyabb építményt! Na, majd legközelebb, amikor arra járok, alaposabban is megnézem majd magamnak!

Erdei aszfaltúton Árpádtető után
Erdei aszfaltúton Árpádtető után


Ismeretlen torony az ismeretlen hegytetőn
Ismeretlen torony az ismeretlen hegytetőn

Továbbindulva már gyorsan elértem a letérési pontot, ahol az aszfaltutat magam mögött hagyva ismét földutakon indultam tovább. A Hármas-bükk erdején vágtam át többször is váltva a keréknyomok között, két egymás mellett futó 120 kV-os távvezeték széles nyiladékát is keresztezve. Aztán magam mögött hagytam a tágas, könnyen járható fennsíkot és meglehetősen meredeken leereszkedtem a Vasasi-árok mély völgyébe. Dzsindzsás részt értem el lenn a völgytalpon, itt keresztezte az utamat a mecseki zöld sáv jelzés is. Az útelágazásban lévő kissé viharvert útjelző táblán eléggé kiakadtam, mert még négy kilométerre jelezte előttem a Köves-tetőt, holott a térképem szerint legfeljebb kettőre lehettem tőle! Végigtörtettem a völgytalp benőtt ösvényén, elhaladtam a volt Hársas kulcsosház szerény romjai mellett, aztán egy, az ösvényen előttem keresztben fekvő óriási bükk törzsén megpihentem. Pontosan délre értem ide, ahogy előre terveztem! Túl vagyok hát a mai túraszakasz felén!

Megültem pár percet a fatörzsön, aztán továbbindulva átvergődtem a maradék dzsindzsán és nekiindultam a következő domboldalnak. A kapaszkodást persze lejtő követte és megérkeztem ahhoz a kis erdei tóhoz, amit már az első bejárásomon is megcsodáltam a fiammal. A pici, duzzasztott tavacska déli gátján vágott át a kéktúra a völgyön, mögötte pedig ott csillogott a víztükör, pont ugyanúgy, ahogy évekkel ezelőtt is! Lecövekeltem pár percre a tóparton, olyan szép volt az erdőbe tökéletesen belesimuló kis tengerszem! Persze készítettem jó néhány felvételt, még egy panorámaképet is! Végül csak el tudtam szakadni a látványtól és felkapaszkodtam a völgyből a Petőfiakna és Bétaakna közötti keskeny erdei aszfaltcsíkra. Errefelé nagyon sok név emlékeztet a volt szénbányákra, és eszembe jutott még egy hatalmas külszíni fejtés is, ami épp itt volt az út túlsó oldalán, és kitűnő kilátás nyílt rá ezelőtt hét évvel.

Most már egy bokorsor takarta a rálátást, de egy ösvény átvágott rajta. Elindultam hát a gyalogúton, figyelmen kívül hagyva a „Bányaterület! Belépni tilos!” feliratú táblát. Pár lépés után el is értem a hatalmas bányagödör peremét, és elámultam a látványon! Nem a külszíni fejtés nagysága lepett meg, hiszen tudtam, mire számítsak, inkább azon csodálkoztam, milyen gyorsan megtelepszik a növényzet a kopár mélyedésben! 2007-ben fejezték be a bányaművelést, mi abban az évben még teljesen kopáran láttuk a talán száz méter mély külszíni fejtés gödrét. Mostanra azonban egyre jobban kezd megtelepedni a növényzet a terméketlen katlanban, ha ilyen gyors lesz a jövőben is ez a folyamat, akkor 15-20 éven belül az egész bányagödör beerdősülhet! Itt is készítettem pár felvételt, aztán visszatértem az aszfaltútra, a hátamra kaptam a motyót és az úton indultam tovább.

Kis erdei tavacska gátján vezet a kéktúra útvonala
Kis erdei tavacska gátján vezet a kéktúra útvonala


A lassan beerdősülő külszíni fejtés bányagödre
A lassan beerdősülő külszíni fejtés bányagödre

A térképem szerint nem egészen egy kilométert kellett rajta haladnom, hogy aztán elérhessem a Köves-tető oldalába vezető letérést. A kék sáv jelzések szórványosan ott voltak az útszéli fákon, aztán egyszer csak eltűntek! Megfordultam és visszakutyagoltam az utolsó jelzésig, hát ott volt a letérés a szűk, eléggé benőtt ösvénye! A susnyás akácos után egy növendék tölgyesbe jutottam, itt kezdődött a Köves-tetőre vezető kaptató. Nem sokáig maradtam a kanyargós ösvényen, mert az hamarosan beletorkollott egy, a hegyoldalban hullámvasutazó, enyhén emelkedő földútba. Továbbindulva a hegyoldal egyre kövesebb lett (méltón a hegy nevéhez), szerte-széjjel hevertek a domboldalban legurult kisebb-nagyobb kövek. A földúton lassan megkerülve a hegyet, a nyugati oldalból átkerültem az északkeletibe, aztán egy mobiltelefon-átjátszó toronynál egy köves útra fordítottak a kék sáv jelzések. Elhaladtam a Hotel Kövestető sportpályái és bekerített épületei között, végül kiértem a Zobákpuszta és Hosszúhetény közötti országúthoz.

Az út baloldalán egy kopjafa tűnt fel, közelebb lépve hozzá elolvastam a rászerelt réztábla szövegét. A tábla szerint a 2004-ben elhunyt Szeri János területvezető erdész tiszteletére állították a faoszlopot. Mellette kezdődtek azok a keréknyomok, amikre a kék sáv jelzések rátértek. Kellemes erőjárás kezdődött itt, a földút az aszfaltúttól nem messze haladt az erdőben, elhallatszott egészen idáig a főúton elhaladó autók zaja. Egy szurdokszerű völgyfőt kerültem meg a fák között, az út kanyarjában a Vasas-forrás csörgedezett szerényen. Lepakoltam mellette a hátizsákom, kezet, arcot mostam, aztán ittam is a jéghideg vízből. Innen már hat-nyolcperces sétával elértem a Bétaaknától Zobákpusztára tartó keskeny erdei aszfaltutat, erre rátéve pedig Zobákpuszta határában értem ki a velem párhuzamosan haladó főútra.

A Szeri János emlékére állított kopjafa
A Szeri János emlékére állított kopjafa


A Vasas-forrás foglalata
A Vasas-forrás foglalata

Megálltam a kis élelmiszerbolt előtt, remélve hogy itt is találok matricákat a bolt védőrácsára szerelt kék-fehér dobozkában, de a matrica-ellátottság itt megbicsaklott: teljesen üres volt a doboz, és mivel a vasárnap délutánra való tekintettel esélyem sem volt máshol bélyegzést szereznem, nem maradt más, mint a fényképezés! Pár pillanat alatt megvolt a szelfi, ami együtt ábrázolt engem és az igazolópontként szolgáló élelmiszerbolt, így aztán azonnal továbbindultam úgy, hogy még csak a hátizsákom sem billentettem le a hátamról.

Átvágtam a komlói útelágazás aszfalt-háromszögének jobb szélén, aztán egy ösvényen léptem be ismét az erdőbe. Rövid erdei séta végén értem el a fák között húzódó hosszú kaszálót, itt telepedtem le a fűre a kissé késői ebédemhez. Már fél három felé járt az idő, és a térképet nézegetve láttam, hogy az utam nagyobbik részét már magam mögött hagytam, innen már csak alig nyolc kilométer Kisújbánya, de éppen most jön majd a napi túrám legnagyobb látványossága, a Hidasi-patak völgye! Ezért aztán kissé bőven számolva az időt éppen öt óra felé, vagyis sötétedésre fogok majd Kisújbányára megérkezni! Nem is sokat szüttyögtem, gyorsan bekaptam néhány helyben készített szalámis szendvicset, aztán továbbindultam az utamon.

Kaszáló Zobákpuszta után
Kaszáló Zobákpuszta után

Egy keveset még a kaszálókon ballagtam az éppen csak kivehető keréknyomokon, aztán a jelek kivezettek az aszfaltút szélére. Kissé befelhősödött az ég, elmúlt a délelőtti napsütés, de továbbra is kellemesen meleg maradt az idő. Sajnos néhány sportmotorral az úton száguldozó fiatal sikerrel űzte el az erdei csendet az üvöltő és vonyító paripáikkal, amiket szinte üveghangig kihúzattak a kanyargós erdei út rövid egyeneseiben. Levágva a kanyarokat párszor úgy húztak el mellettem, hogy le kellett lépnem a padkára, nehogy elsodorjanak, aztán szerencsére elértem a Hidasi-völgybe való letérést, és pár pillanat alatt magam mögött hagytam az országút zaját!

Érdekes módon a völgy alsó része a vadregényesebb, ahol éppen most kezdtem meg a vándorlásomat, itt sokszor a kijelölt turistaút magában a patakmederben vezetett, a görgelékkövek között csobogó patakkal együtt. Persze lépten-nyomon megálltam fényképezni, ami alaposan belassította a tempómat. Aztán kialakult egy ösvény a Hidasi-patak bal partján, ami a továbbiakban is következetesen tartotta magát ehhez az oldalhoz. Itt már kissé kényelmesebben lehetett járni, bár többször is magasra fel kellett kapaszkodni a domboldalban a patak fölé.

A Hidasi-patak völgyének alsó szakasza 1.
A Hidasi-patak völgyének alsó szakasza 1.


A Hidasi-patak völgyének alsó szakasza 2.
A Hidasi-patak völgyének alsó szakasza 2.

Sajnos a Csurgó-forrás, ahol a forrásvíz egy szikla oldalán lecsurogva érkezik le a patakba, csúnyán be volt nőve, alig lehetett látni a sziklákon lecsepegő, lecsurgó vizet, ráadásul a mellette lévő korhadó padú pihenőhelyet is benőtte a gaz, a dzsindzsa. Pedig ez a völgy egyik látványossága, nem is tudom, miért nem teszi rendbe ezt a helyet az erdészet? Kissé csalódottan indultam tovább, hogy aztán pár perc múlva megérkezzek egy másik látványosság mellé, a patak lépcsős vízeséseihez. Persze senki ne várjon Niagara nagyságú vízeséseket! A patak itt a hegységet alkotó kőzetrétegeken keresztül ereszkedik lépcsőzetesen mind lejjebb, nagyjából lépcsőfoknyi magasságú mini vízeséseket létrehozva. Olyasmi az egész, mintha valaki egy emeletes házban nyitva felejtené a csapot, a víz pedig a lépcsőházon keresztül folyna le az emeletről. Nagyon buta a hasonlat, de nagyjából így lehet ezeket az egymás utáni vízeséseket elképzelni! Persze itt is lecövekeltem pár percre fényképezni, sajnos a fényviszonyok annyira rosszak voltak, hogy alig tudtam épkézláb képeket készíteni!

Feljebb a völgy kinyílt, gazos, csalános réteken vágtam át, aztán ott, ahol a zöld kereszt jelzés keresztezte az utamat, egy valóban füves kaszálóra érkeztem ki. Itt elvesztek a nyomok és a továbbvezető kék sáv jelzések, alaposan körülnézve sem fedeztem fel egyiket sem! Itt ismét rá voltam utalva a hátizsákom vállszíján lógó GPS-re, ami azt mutatta, hogy vágjak át a tisztáson az előttem balra lévő erdősarokra! Követtem az útmutatását, és a szélső fák mögött tényleg felfedeztem a kék sáv jelzéseket! Alig látható ösvényen indultam tovább, pár lépésre a kaszáló szélétől, de következetesen a fák között.

A Hidasi-patak lépcsőzetes vízesései
A Hidasi-patak lépcsőzetes vízesései

Pár percnyi menet végén keskeny aszfaltútra értem ki, a jelzések ezen vezettek néhányszáz lépésen keresztül. Aztán erről is letértem, és lassan megkezdődött a Kisújbányára vezető hosszú kaptató. Egy ideig még egy oldalvölgyben emelkedett egyre magasabbra az ösvény, aztán az emelkedő begorombult, ahogy szerpentinezve kikapaszkodott a gyalogút ebből a szurdokszerűen mély völgyből. Szuszogva kaptattam egyre feljebb, párszor meg is álltam az emelkedőn, hogy pihenjek egy-egy percet. Igazi megkönnyebbülés volt, amikor felértem ismét az aszfaltútra, aminek végeredményben csak levágtam pár szerpentinkanyarját a meredek kapaszkodással. Rátértem erre az útra, de az emelkedés még koránt sem szűnt meg, folytatódott az, csak kissé lazábban.

A Cigány-hegy oldalában érte el a keskeny, kopottas aszfaltút a legmagasabb pontját, innen már ereszkedni kezdett Kisújbánya felé. Elég meredek lejtőn értem el a falut, itt aztán egy útelágazásban balra mutatta egy tábla a Klumpás Vendégházat, jobbra pedig egy másik a Klumpás Konyhát. Úgy gondoltam, hogy közös a tulaj, azért inkább a büfé felé vettem az irányt, mivel ott talán könnyebben találhatok valakit, akinek szólhatok, hogy megérkeztem. Az utcáról meredek lépcsősor vezetett fel a házhoz, éppen öt után pár perccel léptem be a büfé ajtaján. Amikor bemutatkoztam, és mondtam, mi járatban vagyok, felderült a pult mögött álló hölgy arca, és mosolyogva mondta, hogy már vártak rám, a szomszédos vendégházban már el is foglalhatom a szállásom. Mint kiderült, az útelágazásban mindkét irány jó a házhoz, hiszen mindkét utcáról van bejárat a büféhez és a vendégházhoz is!

Gyorsan megvacsoráztam hát, aztán egy rövid sétára indultam a faluban. Még indulás előtt kérdeztem, be lehet-e menni a falu kis templomába, erre a tulajdonos házaspár férfi tagja átszaladt a szomszédba az ajtókulcsért, és át is kísért a templomhoz. Az első bejárásomon, hét éve nem sikerültek a templombelsőben készített fényképeim, ezeket szerettem volna pótolni. Sajnos, az egyre sötétebb alkonyatban készített mostani felvételeim sem lettek jobbak, életlen lett szinte valamennyi! Pedig a kis templomot az utóbbi években még alaposan fel is újították! Na, mindegy, majd a harmadik bejárásomon újra megpróbálom!

Szállásom a Klumpás Vendégházban volt Kisújbányán
Szállásom a Klumpás Vendégházban volt Kisújbányán


Kisújbánya temploma
Kisújbánya temploma

Az egyre jobban leszakadó alkonyatban elsétáltam még a kulcsosházhoz, megnézni, van-e matrica a kertkapu mögött a ház falára szerelt kis kék-fehér egyen-dobozkában? Szerencsére szinte dugig volt vele, el is tettem egy darabot a zsebembe, hogy aztán a szállásomon beragasszam az igazoló füzetembe. Lefényképeztem még pár szépen helyreállított házat és a falu kicsi haranglábát, aztán visszatértem a szállásomra. Gondoltam, hazatelefonálok, hogy minden rendben, de nem volt semmi térerősség a völgyben. Még megfordult a fejemben, hogy vissza kellene ballagnom a falu fölé, a Cigány-hegy oldalába, de ehhez már nem volt sok kedvem, pláne még reggel elmondtam a nejemnek, hogy ma Kisújbányán, szálláson fogom tölteni az éjszakát, így aztán inkább elmentem zuhanyozni. A tévében még meghallgattam a meteorológiai jelentéseket, amik vasárnapra már országos napsütést ígértek, aztán korán eltettem magam másnapra.



-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats