UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2014. szeptember 6.
Kaposmérő – Patca, Katicatanya turistaház

Valamivel több, mint egy hónap telt el, mire ismét hátizsákot ragadhattam, hogy belevágjak a Dél-dunántúli Kéktúra teljesítésem folytatásába és végigtúrázzak a Zselicen Kaposmérő és Abaliget vasútállomás között. Eléggé esős volt az augusztus, de ez nem érdekelt túlságosan, hiszen időm nagy részét a munkahelyemen töltöttem, el kellett végeznünk az erőmű nagykarbantartását. A munkák befejezése után kezdtem csak nézegetni a középtávú időjárás előrejelzéseket, úgy tűnt, hogy szeptember elejére végre elvonulnak az esős időjárást okozó frontok és végre kitisztul az idő! Elintéztem a szabadságom a hétvégét követő hétfőre és keddre, aztán péntek este összepakoltam a holmimat, hogy szombat hajnalban belevághassak a túrába.

Még pénteken megvettem a jegyem a Kelenföldről Pécsre induló Sopianae Intercityre, így miután háromnegyed hat felé megérkeztem a pályaudvarra, egyből indulhattam ki a peronra. Egyáltalán nem jött meg a szép idő erre a reggelre, amit a meteorológusok ígértek, erősen felhős volt az ég, néha még az eső is csepergett. De született optimistaként bíztam a szép időben, ebben a reményben szálltam fel a vonatra is, ami pont hat órakor indult tovább. De a reményeim nem jöttek be, Pusztaszabolcs után eleredt az eső, én pedig szomorúan bámultam ki a vonatablakon a lepergő vízcseppek vonalai között a vigasztalanul szürke tájra. Megállás nélkül esett egész úton, szakadó esőben szálltam le a vonatról Dombóváron, hogy átszállhassak a vonatpótló buszra, mert pályafelújítás miatt vágányzár volt a Dombóvár és Kaposvár közötti szakaszon.

Itt gyorsan elővettem az okostelómat a hátizsákból, gyorsan megnéztem a radarképet a www.met.hu oldalon, ebből láttam, hogy azért nemsokára gyengülni fog az eső, az utánpótlása pedig egyáltalában nem látszott. Átugrottam még a www.idokep.hu oldalra is, megnéztem a felhőképet, az is az eső végét jelezte, bár mögötte még erősen felhős volt az égbolt. A busz ablakai percek alatt bepárásodtak, alig láttam ki rajtuk, de azt azért érzékeltem, hogy az eső csak nem akar csillapodni! Végül akkor váltott át csepergésre, amikor megérkeztünk Kaposvárra, és átsétáltam a vasútállomással szomszédos autóbusz állomásra megkeresni azt a helyközi buszt, ami aztán továbbvisz Kaposmérőre. Kicsit tartottam attól, hogy a vonatpótló busz annyit fog késni, hogy lemaradok a csatlakozásról, de szerencsém volt: még éppen elkaptam a 9:00-kor induló buszt!

Negyed tízre értem Kaposmérőre, az eső még itt is csöpörgött, gyorsan be is húzódtam hát a buszmegálló melletti Kis Kulacs presszóba, az itteni kéktúra pecsételőhelyre. Gyorsan elintéztem az adminisztrációt, és előkészültem a túrára, vagyis kinyitottam a túrabotokat, a fényképezőgépem táskáját felfűztem az övemre, aztán miután lecsúszott még egy üveg hideg Borsodi a torkomon, bekapcsoltam a GPS-t és háromnegyed tíz felé belevágtam a négynapos túrám első szakaszába. Ezt is sátras túrának terveztem, de mivel ekkor már szeptember volt, gondolnom kellett a hónap elején megkezdődött őszi vadászszezonra is, ezért települések közelébe terveztem a sátorozásaimat. Most tehát a patcai Katicatanya turistaházig szerettem volna eljutni, de úgy, hogy még elidőzöm a szennai skanzenben is.

Szerencsés előjelnek vettem, hogy az elindulásomkor már nem esett az eső, bíztam abban, hogy nem fogok sűrűn ronggyá ázni ezen a túrámon sem! Pár perc alatt elértem az út szélén, a járdán ballagva azt a pontot, ahol szemből megérkeztek a kék sáv jelzések, hogy aztán balra térve továbbinduljanak Szenna felé. Gyorsan magam mögött hagytam a falut, egy murvás, gödrös úton haladtam, a még évtizedekkel ezelőtt felszámolt Középrigóc – Kaposmérő vasútvonal pályájának helyén. Pár perc múlva feltűntek mellettem a halastavak, az út a tavakat elválasztó töltésen haladt egy darabon. Megálltam, készítettem pár képet, ha más nem is, de az jól látszik rajtuk, milyen szomorúan szürke volt az égbolt és lógott a lába az esőnek.

A kaposmérői Kis Kulcs presszó. Ez a helyi kéktúra pecsételőhely
A kaposmérői Kis Kulcs presszó. Ez a helyi kéktúra pecsételőhely


Rövid sétával értem el a kaposmérői halastavakat
Rövid sétával értem el a kaposmérői halastavakat

Továbbindulva egy meglehetősen kátyús szakaszhoz érkeztem, ekkor ért utol egy öreg Audi két fiatalemberrel. Köszöntünk egymásnak, aztán ők megálltak egy tengernyi pocsolya előtt, találgatva, milyen mély lehet? Én persze bakancsban voltam, a kamáslikat is felvettem jó előre a Kis Kulacsban, így aztán nem sokat teketóriáztam: megsaccoltam, hol húzódhatnak a vízben a keréknyomok és közöttük lévő magasabb részen próbáltam átlábalni a tócsán. Lehet, hogy szerencsém is volt, mert csak bokáig ért a víz, és a bakancsom sem ázott be, még csak át sem nedvesedett. A túlsó partról visszanézve láttam, hogy az egyik fiatalember kiszállt és egy bottal próbálta a kocsi előtt méricskélni a vízmélységet, a másik pedig az autóban ülve követte a „felderítőt”.

Szerencsére az óriáspocsolya után az út minősége tartósan javulásnak indult, hamar elértem a tavak végében lévő lovasijászpályát. Itt ért utol újra az öreg Audi, még egyszer intettünk egymásnak, aztán ők befordultak a füves parkolóba, én pedig továbbindultam a régi vasúti nyomvonalon, ami itt már kopott betonburkolatot kapott. Szemből folyamatosan érkeztek az autók az íjászpályára, úgy látszik a többség a járhatóbb betonutat választotta a kátyús földút helyett! Szinte percenként kellett letérnem az alig autónyi széles betonsávról, hogy elengedjem a konvojokat. Kaposmérőről indulva nagyjából félórás menettel érkeztem meg a kaposdadai elágazásba.

Már első pillantásra feltűnt a volt vasúti pálya betonsávja és a Bárdudvarnokról érkező aszfaltút kereszteződésében álló pihenő esővédő házikója és a mellette álló tájékoztató tábla, de csak közelebb érve vettem észre a kerékpártároló fémcsöveit. Ez a pihenő is a kéktúra és a kéktúrázás fejlesztésére szánt több mint kétmilliárd forintból épült! Alaposan megbámultam mindent, még le is fényképeztem a pihenőhelyet, aztán a kék sáv jelzéseket követve letértem a keskeny betonútról, hogy a Kaposdada házai közé bevezető aszfaltútra forduljak rá. Végigkutyagoltam a falucskán, hogy aztán az utolsó épületek után is az aszfalton maradva megmásszam a dombot és a falu 1204-es alapításának tiszteletére emelt emlékmű mellett megérkezzek a viszonylag új házakból álló Dadai-tanyák közé. Végigtalpalva a kertek között kanyargó úton rájöttem, ide valószínűleg Kaposvárról költözhettek ki a jobb módú családok, akik itt élvezhetik a falusias csendet, de nincsenek messze a várostól sem.

Egy darabon a volt vasúti pályatest betonburkolatot kapott
Egy darabon a volt vasúti pályatest betonburkolatot kapott


Kerékpáros pihenő a kaposdadai elágazásban
Kerékpáros pihenő a kaposdadai elágazásban

Az utolsó házak mellett véget ért az aszfaltozás, egy útszéli kőkereszt mellett elhaladva pedig megérkeztem egy, a látóhatárig nyújtózó kukoricásba. Jól kijárt keréknyomokon indultam neki a mezőknek, hogy aztán nem sokkal később a mezei utak kereszteződésében délnek forduljak, megcélozva egy közeli erdőfoltot. Keréknyomokon vágtam át a fák között, hogy aztán a volt Steiner-tanya magukra hagyott épületei mellett ismét kiérjek a mezők közé. Egy fennsík kisebb-nagyobb hepehupái között vágtak át egyenesen a keréknyomok, a legmélyebb pontokon tekintélyes méretű, szinte tószerű pocsolyákon átvágva.

Próbáltam kikerülni a víz javát, de a legnagyobb tengerhez érve úgy éreztem, zsákutcába jutottam, egyszerűen nincs tovább! A bal oldali kukoricás villanypásztorral volt lekerítve, arra tehát nem kerülhettem, jobb oldalon pedig messze benyúlt a tengernyi pocsolya a kukoricásba, szinte nem látszott a túlsó vége sem! Nem volt mit tenni, át kellett kelnem az előttem fekvő tavacskán! Az út jobb oldalát választottam, ahol elég sokáig látszottak még a vízből kiálló fűcsomók, de ahogy beleléptem a tóba, éreztem, hogy egyre mélyebbre süllyednek a lábaim a sárba. Végül kínnal-keservvel pár perc alatt átlábaltam a hatalmas pocsétán, és bár a víz nem folyt bele a bakancsomba, éreztem, hogy azért egy kicsit átnedvesedett. Innen aztán már ismét viszonylag száraz, cseppet sem sáros úton indulhattam tovább.

A kék sáv jelzéseket követve kanyarogtam egy sort a fennsíkon átvezető földutak között, aztán lassan elértem a Szenna feletti szőlőket, zártkerteket. A szombati napra való tekintettel több gazda is kinn dolgozott a házaknál, messzire hallatszott a kopácsolás és a fűnyírók zaja. Bal felé tekintve pár pillanatra megállított a völgyben fekvő falura nyíló szép kilátás: feltűntek a skanzen házai és a templomtorony is.

Kaposdada alapításának 800. évfordulójára emelt emlékoszlop
Kaposdada alapításának 800. évfordulójára emelt emlékoszlop


Ezen a tavon kellene átkelnem!
Ezen a tavon kellene átkelnem!


Kilátás Szennára a tanyáktól
Kilátás Szennára a tanyáktól

Az utolsó tanya után kezdődött a meredek ereszkedés le a dombról. Már ismét a mezők között kanyargott lefelé a földút, hamar elértem a szántók túlsó peremén az erdő szélét. Itt az út balra tért, de a kék sáv jelzések jobbra fordítottak az erdőhatáron, egy keskeny, alig kijárt csapásra. Elővettem a térképet, ránéztem a GPS kijelzőjére is, de mindkettő mutatta ezt a jobbkanyart, és hogy talán ötvenlépésnyit itt kell továbbhaladnom. Nekiindultam hát a susnyának, és tényleg mintegy ötven lépés után megtaláltam a fák közé behívó jelzést! Alaposan körülnéztem, de nem láttam semerre sem a továbbvezető utat, csak messze benn a fák között, egy kis nevenincs patak völgyében vettem észre egyetlen árva kék sáv jelzést! Elindultam hát lefelé a patakvölgybe, közben megküzdöttem az embermagas csalánnal és a vadszederindákkal, aztán lenn észrevettem a völgy túloldalán kikapaszkodó csapást.

Ezen az oldalon már könnyebben lehetett járni, de azért örültem, amikor néhány száz lépés után elértem Szenna legszélső házai mellett a Petőfi Sándor utcát. Ezen aztán leslattyogtam a település központjába, az Árpád utcára. Itt a kék sáv jelzések jobbra fordultak, de én balra tértem, hogy felkereshessem a csupán pár percnyire lévő skanzent. A kapujához megérkezve megvettem a belépőt, pecsételtettem a füzetembe a skanzen szép, faragott fa bélyegzőjével, aztán a hátizsákom a látogatóközpontban dolgozó hölgy gondjaira bízva körbesétáltam a falumúzeumban. Láttam, hogy egy nagyobb csoport egy idegenvezetővel éppen akkor indult a templomba, így hát én is arra vettem az utam.

A református templom festett fakazettás mennyezete
A református templom festett fakazettás mennyezete


A templom karzata és a lépcsőfeljáró
A templom karzata és a lépcsőfeljáró

A falumúzeum területén álló, 1785-ben épített református templom festett, kazettás mennyezete messze földön híres, de nagyon szép a festett karzat és szószék is. Miközben fél füllel a szakszerű idegenvezetést hallgattam, körbesétáltam a templomban és mindent lefényképeztem. Aztán otthagytam a társaságot, hogy végignézzem a skanzen utcája mellett felépített parasztházakat is. Nagyjából egy óra alatt tudtam végigjárni mindent, bekukkantottam a nyitott ajtókon keresztül a házak belsejébe is, aztán hátrabaktattam a nyitott fészerben álló gazdálkodási gyűjtemény gépeihez. Még mindig felhős volt az ég, de egyre jobban kivilágosodott, tehát egyre jobban bíztam abban, hogy délutánra talán még ki is fog derülni az idő!

De még borult időben indultam tovább és a helyzet később sem lett jobb. Az Árpád utcára visszatérve megbámultam a skanzennel szemközt álló székely kaput, aztán a Vadvirág út egyik fából faragott alkotásánál, az Erdei nenyúljhozzám szobránál álltam meg egy pillanatra. Elolvastam az ember nagyságú fafaragás melletti tájékoztató táblát, amely szerint a több falun is áthaladó Vadvirág út mentén összesen 21 fafaragás található, valamennyi a helybeli faszobrász, Horváth Béres János alkotása. Innen továbbindulva még útba ejtettem a szennai kéktúra pecsételőhelyet, a Vadász presszót. Bár olvastam korábban a pecsételőhelyek fórumán, hogy minden nap délután egykor bezár, hogy csak háromkor nyisson ki újra, de úgy elbámészkodtam, hogy pont zárás után érkeztem meg oda! Szerencsére a presszóval közös épületben lévő dohányboltot még nyitva találtam, így itt kaptam céges bélyegzést.

A szennai skanzen egy részlete
A szennai skanzen egy részlete


A skanzen egyik lakóházának belseje
A skanzen egyik lakóházának belseje


A Vadvirág út első alkotása az Erdei nenyúljhozzám
A Vadvirág út első alkotása az Erdei nenyúljhozzám

Már elmúlt egy óra, így aztán letelepedtem a presszó előtti asztalokhoz, és meg is ebédeltem. Csak negyed kettő után indultam tovább, de ekkor már alaposan kiléptem a Szennáról Szilvásszentmártonba átvezető országúton. Felkaptattam az aszfaltút szélén a két falu közötti dombgerincre, ahol aztán jobbra letérve róla egy mezei földúton baktattam tovább. A mezőkön keresztül szép kilátás nyílt a következő völgyben fekvő Zselickisfaludra, meg fogom majd látogatni azt a települést is, csak egy jókora kerülő után!

A szántókon átvágva hamar elértem a Két cseresznyefa-erdőt, ebbe befordulva pedig keréknyomokon leereszkedtem a Csipányi-patak völgyébe. Szépen kiépített forrásra leltem a völgy alján, mellette tábla hirdette, hogy ezt is a kéktúrák fejlesztésére szánt összegből építették, csak éppen sehol sem találtam a forrás nevét! A hátizsákom egy pillanatra levéve a hátamról ittam a hideg forrásvízből, aztán megmostam az arcom, kezeim. Továbbindulva nagy nehezen átkeltem a Csipányi-patakon, itt a kis hidat elvitte egy áradás, romjai a mederben hevertek szerteszéjjel. Most nem a vízmélységgel volt a gondom, de sajnos a patak egy körülbelül két méter mély, meredek falú árok mélyén csörgedezett, és meg kellett birkóznom az agyagos partfallal, hogy kikapaszkodhassak belőle!

Nevenincs forrás a Csipányi-patak völgyében
Nevenincs forrás a Csipányi-patak völgyében

Egy kis emelkedő végén értem el Patca házait, elhaladtam a Vadvirág út következő alkotása, a Turbánliliom mellett, aztán rátértem a falu egyetlen utcájára, a Fő utcára és végigballagtam rajta. A falu végén, a buszfordulónál értem el a Katicatanya turistaházhoz vezető letérőt, de tudtam, hogy a ház általában zárva szokott lenni, tehát el kell sétálnom a Katica Tanya Élményközpont recepciójához. Ez nem volt messze a turistaháztól, és amikor a kis völgy rétjén átvágtam az épületek között, láttam, hogy alaposan kiépült a központ a legutóbbi ottjártam óta! A kirakott térkép szerint van itt játszóház, gokart pálya, lovagvár, akadálypálya, kukorica-labirintus, luficsúzli, vízi biciklik a kis tavon, meg még számtalan gyerekjáték a több hektáros területen. Ehhez mérten látogatók is voltak pont elegen, alig győztem kerülgetni a családokat, gyerekcsapatokat.

A recepciónál megkérdeztem, mennyibe kerül a turistaház mellett egy sátorhely fürdőszoba használattal, de a recepciós hölgy mosolyogva közölte, hogy minek akarok sátorozni, amikor mindössze 1550 forintért megszállhatok a házban is, ha a hálózsákom használom, és nem kérek ágyneműt. Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat volt, de azért félve kérdeztem meg, hogy hány fővel kell osztoznom majd a szobán? Újra meglepődtem, amikor a hölgy azt mondta, hogy egyelőre én leszek aznap éjjel a ház egyetlen vendége!

A patcai Katica Tanya igazi gyermekparadicsom!
A patcai Katica Tanya igazi gyermekparadicsom!

Ekkor még csak három óra felé járt az idő, és arra gondoltam, még belefér az időmbe megtenni a Szilvásszentmártonba vezető vargabetűt és onnan visszatérni ide Patcára még jóval sötétedés előtt! Ehhez persze tudni kell, hogy a kéktúra esetenként hatalmas, több kilométeres vargabetűkkel vág át a Zselicen, és most pont egy ilyen, majdnem egy órás kerülő előtt álltam. A Katica Tanyától indulva a kéktúra felkapaszkodik a Nozsi-hegy zártkertjei közé, hogy aztán egy vargabetű után visszaereszkedjen Szilvásszentmártonba és onnan vágjon át Zselickisfaludra. Ez egy nagyjából három kilométeres út, de Szilvásszentmártonból egy alig kilométeres úton vissza tudok majd jönni ide, a turistaházhoz! Döntöttem: megteszem még ezt a kerülőt!

Persze, ezt a rövidítő utat mindenképpen bejártam volna, de ennek története van! 2013 decemberében a Kéktúra Szakbizottság – melynek én is tagja vagyok – kéktúra útvonal módosítások mellett döntött. A javaslatok több helyről érkeztek, többek között a szakbizottság egy másik tagja javasolta azt, hogy vágjuk le ezt a Patcáról Szilvásszentmártonba vezető omegát és helyezzük át a kéktúra útvonalát a rövidítő kék négyszög jelzésre. A szakbizottság elfogadta a javaslatot, de amikor a somogyi természetbarátok megtudták ezt, összefogtak és foggal-körömmel védték a régi útvonalat, hogy az milyen szép. Én már egyszer bejártam ezt a szakaszt 2009-ben, de akkor semmi különöset nem találtam benne, de úgy voltunk vele a szakbizottságban, ha már ennyire ragaszkodnak az útvonalhoz, akkor maradjon minden úgy, ahogy van! Szóval hajtott a kíváncsiság, hogy most megnézzem mindkét variációt.

Miután kifizettem a szállásom, még nem kértem el a kulcsokat, hanem felkaptam a zsákom és kiléptem a recepció épületéből. A hölgy még utánam szaladt, hogy szóljon, nyugodtan hagyjam a zsákom az irodában, ő majd szemmel tartja, de erre már csak annyit mondtam mosolyogva, ha itt hagynám, akkor szinte már hiányozna! Így aztán visszakutyagoltam a patcai faluvégre, egy köves, de jól járható úton megmásztam a Nozsi-hegy kaptatóját, elhaladtam a tanyák mellett, átvágtam egy erdőfolton, majd a mezők közül erősen benőtt keréknyomokon megkezdtem az ereszkedést Szilvásszentmártonba. A szőlők, zártkertek közé érve az út betonburkolatot kapott, majd mélyútként folytatta az ereszkedést le a faluba.

Gyorsan elértem Szilvásszentmárton főutcáját, itt észak felé tértem, majd ott, ahol a kék sáv jelzések jobbra fordítottak volna, Zselickisfalud felé, én visszaindultam a kék négyzet jelzéseket követve a Katica Tanyára. Itt is meg kellett másznom egy valamivel alacsonyabb dombtetőt, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt az egész Katica Tanyára, aztán egy erdőfolton keresztül leereszkedve tíz perc alatt elértem a turistaház épületét, onnan pedig átballagtam ismét a recepcióra. Végiggondolva az oda-vissza utamat nem tudtam dönteni, melyik a szebb a kettő közül. Mindkettő mellett szóltak érvek, a hosszabb mellett a hosszú, löszös mélyút, a rövidebb mellett pedig a szép kilátás.

A Katica Tanya látképe a dombokról
A Katica Tanya látképe a dombokról


Éjszakai szállásom a Katicatanya turistaházban volt
Éjszakai szállásom a Katicatanya turistaházban volt

Most már elkértem a kulcsokat és gondoltam, még átballagok a szomszédos vendéglőbe megvacsorázni, de a tényleg nagyon kedves recepciós hölgy erre azt mondta, hogy ott sajnos csak azok ehetnek, akik megvették az eléggé drága belépőjegyet. Magamban már le is zártam a kérdést azzal, hogy majd eszem a magammal hozott kajából, de a hölgy ekkor azt javasolta, hogy rendeljem meg a vacsorámat elvitelre, és egyem meg a turistaházban, aztán majd reggel vigyem vissza elmosogatva a tányért! Néhány perccel később már el is búcsúztam tőle, hogy a megrendelt és kifizetett rántott sajttal, rósejbnivel és csemege uborkával átballagjak a szállásomra.

A turistaházban megkerestem a szobámat, lepakoltam, elmentem zuhanyozni, majd tiszta ruhába átöltözve leültem a nappaliban, és megvacsoráztam az alkonyatban. A szobámba visszatérve még elolvastam a következő, meglehetősen hosszúra tervezett napom túraleírásait, aztán nyolc óra felé lefeküdtem aludni.

Csendélet a szobámban
Csendélet a szobámban


-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats