UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2014. május 9.
Lugos-patak völgye - Őriszentpéter feletti rakodó

Korán ébredtem ezen a pénteki hajnalon, napkeltekor már talpon voltam, megreggeliztem a sátorban, összecsomagoltam mindent, aztán fél hét után előbújva belőle a harmatos fűben lebontottam, és úgy ahogy volt, vizesen elcsomagoltam azt. Sajnos, most jöttem rá a nemrégiben vásárolt viszonylag olcsó túrasátram legnagyobb hibájára: mivel nem volt a bejárata felett előtető, éjszakára be kellett húzni a külső rétegének cippzárját, nehogy beessen rajta egy esetleges éjszakai zápor, így viszont nem tudott szellőzni és lecsapódott a vízhatlan külső ponyva belső felületén a pára. Kívül persze harmatos lett a hűvös reggelre a sátram, de ez természetes volt az ilyen derült és hűvös hajnalokon. Pakolás közben persze térdig elázott a magas fűben a túranadrágom, aztán mire kiértem a kaszálóról, éreztem, hogy a csak „mérsékelten vízálló” magas szárú túracipőm is kicsit beázott. Bekapcsoltam a GPS-t és megvártam, hogy pontosan meghatározza a helyzetemet, aztán hét óra előtt pár perccel továbbindultam az utamon.

Lassan magam mögött hagytam a lucfenyvest, itt már inkább tölgy alkotta az erdő zömét, a tisztások, kaszálók is megszaporodtak a kavicsos erdei út mindkét oldalán. A völgy is egyre jobban kinyílt, eltávolodtak egymástól a domboldalak. Balról egy széles, kavicsos, két oldalán árkolt makadámút fordult alám, ezen haladtam vagy kilométernyit, egészen addig a pontig, ahol jobbra kifordult alólam. Innen újra csak keréknyomokon ballagtam tovább. Közben egyre nagyobb lett a forgalom körülöttem: pótkocsis, önrakodó teherautók elől kellett félreállnom, erdei munkásokat szállító terepjárók, mikrobuszok húztak el mellettem. Úgy látszik, errefelé reggel hétkor kezdődik a munkaidő!

Nagyjából egy óra alatt értem el azt a pontot, ahol a kék sáv jelzések egy időre letértek az erdei útról, hogy csalinkázzanak egy kicsit a Lugos-patak partján. Erre a letérésre emlékeztem még az első bejárásomról, akkor szeptemberben jártam errefelé, de pár méterrel a letérés után járhatatlannak ítéltem az ösvényt és visszatértem a kavicsos keréknyomokra, most viszont úgy gondoltam, egy életem, egy halálom, végigjárom az ösvényes szakaszt! Egyébként is, szerettem volna megmosakodni a patakban, gondoltam, itt most letérve a jelzésekről ezt is megtehetem majd.

A Lugos-patak völgyének kaszálói mellett vitt el az utam
A Lugos-patak völgyének kaszálói mellett vitt el az utam


A kanyargós Lugos-patak partján vezetett egy darabon az utam
A kanyargós Lugos-patak partján vezetett egy darabon az utam

Sajnos, a patakban nem találtam folyóvizet, néhány tócsában pangott csak valamennyi, ebben viszont nem volt kedvem megmosakodni, így aztán a tisztálkodást elhalasztottam más, kedvezőbb időpontra. Sűrűn voltak felfestve a kék sáv jelzések ezen a szakaszon, ami nem is ártott, mert kitaposott ösvényt, nyomokat szinte sehol sem láttam, fától fáig voltam kénytelen követni a jelzéseket. Alaposan megbámulhattam hát a jó kétméteres árokban kanyargó Lugos-patak medrét, aztán a jelzések fokozatosan eltávolodva tőle lassan visszatértek az erdei keréknyomokra. Errefelé azonban egyre silányabbak lettek ezek a keréknyomok, aztán az erdőszéli kaszálókat elérve szinte el is enyésztek a magas fűben.

A kék sáv jelzések kikanyarodtak az erdőszélre, a rétek peremén indultam tovább az errefelé is szinte térdig érő fűben. A lassan már száradófélben lévő nadrágom ismét térdig vizes lett, én pedig csendben átkoztam magam, hogy otthon hagytam a kamáslikat! Persze a nadrág az egy dolog, az úgyis megszárad, ha kiérek a magas fűből, de egyre jobban zavart az, hogy pár perc alatt szinte cuppogósan vizes lett a túracipőm belseje! Bár a túra előtt elgondolkodtam azon, hogy a bakancsom hozom el erre az útra, de azt nem akartam összesarazni, az öreg, magas szárú túracipőm viszont nem sajnáltam annyira, gondoltam, pont megfelel majd erre a útra, de ez most nem jött be!

Kaszálók szélén vezetnek az alig járt keréknyomok
Kaszálók szélén vezetnek az alig járt keréknyomok


A hatalmas kaszáló végén feltűnt Kondorfa templomtornya
A hatalmas kaszáló végén feltűnt Kondorfa templomtornya

Aztán a távolban, a kaszálók túlsó végén feltűnt Kondorfa templomtornya és az elhanyagolt keréknyomok is egyre kijártabbak lettek. Végül a falu előtt málháztam le az út szélén, és a hátizsákomra leülve levettem a cipőim. Úgy volt, ahogy sejtettem: önteni lehetett belőlük a vizet, aztán kivettem belőlük a talpbetéteket, és azokat is alaposan kicsavartam. Levettem a csuromvizes zoknijaimat is, gondolkodtam azon, elővegyek-e helyettük szárazat a hátizsákból, de úgy gondoltam, itt is elegendő egy alapos kicsavarás – ez viszont egy rossz döntés volt, aminek csak később láttam a kárát.

Csak háromnegyed kilenc felé indultam tovább az eget nézegetve, mert időközben eléggé beborult, úgy nézett ki pár percig, hogy lóg a lába az esőnek! Csendben elmondtam egy fohászt, hogy javuljon ki az idő, mert dél felé érkezem majd meg Pityerszerre, a skanzenba, ott pedig szerettem volna minél többet fényképezni, ugyanis első bejárásomkor zuhogó esőben jártam arrafelé! Végighullámvasutazva Kondorfa alvégének főutcáján kilenc óra felé értem el a kocsmát, a kéktúra pecsételőhelyet.

Kondorfán a kocsma a kéktúra pecsételőhely (balra), aztán a vegyesboltban bevásároltam
Kondorfán a kocsma a kéktúra pecsételőhely (balra), aztán a vegyesboltban bevásároltam

Elkértem benn a pecsétet – itt kéktúra bélyegző helyett a Hegyek Vándorai Turista Egyesület „Őrvidék Turistája” túramozgalmának bélyegzőjét szokták adni a betérő túrázóknak –, és kértem még egy Sopronit is kiegészítésképpen. Miközben elkortyolgattam a sört, elintéztem az adminisztrációt és megválaszoltam a pultos és a vendégek szokásos kérdéseit is (honnan, merre, miért egyedül), aztán továbbindultam. Na, nem mentem messzire, csak a két házzal arrébb lévő vegyesboltba, ahol feltöltöttem a vízkészletem, és vettem pótreggeliképpen két zsemlét szeletelt párizsival. A bolt előtt aztán bekaptam a zsemléket, a vizet pedig áttöltöttem a hátizsákomban hordott, szinte törhetetlen, visszaváltható kétliteres kóláspalackba.

Eléggé sokáig elszöszmötöltem, csak tíz óra felé indultam tovább és végighullámvasutazva a Felvégen is gyorsan magam mögött hagytam a falut. Átkeltem egy fahídon a Lugos-patak felett, aztán bevettem magam az erdőbe. Egy kicsit felkaptattam a patak fölé a domboldalba, aztán ebből a vegyes tölgyesből visszaereszkedtem a patakvölgy sűrű fenyvesébe. Már előző bejárásomon is megcsodáltam ezt az oszlopcsarnokszerű erdőt, a fenyőtűkkel vastagon borított keréknyomokat, de most megint nem tudtam betelni az erdő szépségével! Kár, hogy kicsit rákezdett az eső, én pedig elővettem az esőkabátom, hogy az ágakról lecsepergő víz el ne áztasson.

Éreztem, hogy a cipőm belseje nedves maradt, a vizes zokniban pedig csúszkált a lábam, de az esőben nem akartam hosszabban üldögélni, gondoltam elintézem a dolgokat kissé később, ha majd eláll és kiérek a mezők közé. Aztán pár perc múlva valóban elállt a csendes eső, és mire kikapaszkodtam a völgyből és a fenyvesből a kaszálók szélére, már a felhők is kezdtek elvonulni és melegen kisütött a nap. Itt telepedtem le – érdekes, de errefelé a rövidre vágott fű csontszáraz volt! Levettem a cipőket és a zoknikat, elővettem a szárazakat a hátizsákból, de láttam, hogy túl későn, mert a nedvesen a lábamon csúszkáló zoknik már vízhólyagokat húztak a talpamra! Újra alaposan kifacsartam a talpbetéteket, aztán kitettem őket száradni a napra a cipőkkel együtt. Kiszúrtam és leukoplaszttal leragasztottam a hólyagokat, aztán csaptam egy hosszabb pihenőt.

Sűrű fenyveserdőben vezetnek a keréknyomok
Sűrű fenyveserdőben vezetnek a keréknyomok


Itt telepedtem le egy hosszabb pihenőre
Itt telepedtem le egy hosszabb pihenőre

Csak fél tizenkettő felé indultam tovább, miután kissé megszikkadt a túracipőm belseje és a talpbetétje is. A reklámszlogen szavaival élve így már jóval szárazabb, komfortosabb érzés volt járni benne, jó tempóban értem el az egyre jobban kiderülő időben a Papszerre vezető aszfaltutat, aztán azon továbbindulva a falucskát. Megérkeztem hát a szerek világába! Az Őrségben kedvelt volt régebben ez a településtípus, ahol a dombok között lazán elszórt házcsoportok – a szerek – alkottak egy-egy nagyobb falut. Átvágtam a házak között, aztán egy rövid ereszkedővel elértem az út egy törésében a Pityerszerre vezető keskenyebb aszfaltutat. Rátértem erre az alig autónyi széles aszfaltcsíkra és húsz perc alatt felkaptattam rajta a dombtetőre, a hivatalos nevén népi műemlékegyüttesnek nevezett szerig.

Ekkor már melegen sütött a déli nap, le is málháztam az egyik pihenőasztalhoz és legurítottam a torkomon egy jéghideg Sopronit! Pár perc ejtőzés után a málhámat a szuveníresbolt eladónőjére bíztam, aztán megvettem nála a belépőjegyemet és elindultam körülnézni a házak között. Tulajdonképpen nem szabadna skanzennek hívni Pityerszert, hiszen itt nem áttelepített, és újraépített házak állnak, maga Pityerszer korábban lakott település volt, csak miután a lakói elhagyták, jött létre a múzeum a berendezett házakban. Eredeti formájában maradt fenn az úgynevezett emeletes kástu, vagyis kamra, a kerített ház, ami egy „U” alakú épület, és magában foglalja a lakóházat, a csűrt és az istállókat is, valamint az istállóspajta.

Pityerszer - Az emeletes kástu
Pityerszer - Az emeletes kástu


Pityerszer - A kerített ház
Pityerszer - A kerített ház


Pityerszer - A kerített ház lakószobája
Pityerszer - A kerített ház lakószobája

A szokásos, változóan felhős, napos égbolt alatt egészen jó képet sikerült készíteni az épületekről, ahogy körbesétáltam közöttük, villanóval fényképeztem a házak belsejében is. Körbesétálva a szeren megcsodáltam a dombtetőről Felsőszerre nyíló kilátást, aztán lassan visszaballagtam a fogadóépülethez. Vettem a szuveníres boltban egy csupán alig-alig giccses kerámia hűtőmágnest, kértem a múzeum kör alakú díszpecsétjével bélyegzést az igazoló füzetembe (bár Pityerszer nem pecsételőhely, de emléknek szép lesz), aztán lassan összekészülődtem és negyed kettő felé továbbindultam.

Visszatértem az útelágazáshoz, és Szalafő központja felé vettem az irányt. Tulajdonképpen már vagy egy órája Szalafőn jártam, hiszen ennek a településnek része Papszer, Felsőszer és persze Pityerszer is, most pedig a központinak számító része, a Templomszer felé tartottam. Templomszeren rövid kitérőt tettem a domboldalban álló református templomhoz, megnéztem a világháborús emlékművet és a kitelepítettek emlékművét, aztán továbbindultam a Zala völgyében. Egyébként a falu határában ered a Zala, amit az itteniek Szalának mondanak, innen származik a település neve is, a „fő” pedig arra utal, hogy a forrása itt van a dombok között.

A távolban, a kaszálókon túl feltűnt Papszer
A távolban, a kaszálókon túl feltűnt Papszer


Szalafő temploma
Szalafő temploma

A focipálya mellett hagytam magam mögött Szalafőt, egy hídon kereszteztem a Zalát és a jobb partján indultam tovább. Sóderes úton ballagva újabb kaszálókon vágtam át, aztán kissé feljebb kapaszkodtam a domboldalban. A Zalához visszaereszkedve újra kereszteztem egy gyaloghídon – ennek a neve Miska hídja a készítője nevére utalva, aki a Hegyek Vándorai Turista Egyesület ezermestere – és itt végre megmosakodhattam a vígan csobogó Zala vizében! A patakparton indultam tovább, az erdő szélső fái között, mellettem balról hatalmas kaszálók kísérték az utamat, később az ösvény otthagyva a patakot kikanyarodott a villanypásztorral védett mezők szélére.

Kellemes séta volt ez, felváltva a patakparton és a kaszálók szélén haladva, később a Zalát ismét keresztezve kavicsos keréknyomokra tértem, így érkeztem meg a már Őriszentpéterhez tartozó Keserűszerre. Végigvonultam a ritkásan álló házak között kanyargó és hullámvasutazó keskeny aszfaltúton, aztán az utolsó házaknál balra térve felkaptattam a Szalafő és Őriszentpéter közötti országútra. Elindultam a forgalmas út bal oldalán, és pár száz lépés után megérkeztem Templomszer szélére, az Árpád-kori templomhoz vezető bejáróúthoz.

A kanyargós Zala partján vezetett a túraösvény
A kanyargós Zala partján vezetett a túraösvény


Dúsfüvű kaszálók szélén
Dúsfüvű kaszálók szélén

Magyarországon nagyon kevés az eredeti állapotában fennmaradt erődtemplom, de az őriszentpéteri közéjük tartozik. Maga a templom is épségben vészelte át a nem éppen eseménytelen évszázadokat, és körülötte még mindig kivehető az a széles és mély árok, ami a védelmét szolgálta. 2009-ben szakadt az eső, amikor itt jártam, most viszont hétágra sütött a nap, még a túrámon eddig megszokott bárányfelhők is kikoptak az égről! Megvettem ide is a belépőt, aztán körülnéztem kívül is, belül is. Szerencsére a most készített fényképek sikerültek, nem úgy, mint öt évvel ezelőtt! Végül kicsit pihentem a fák árnyékába behúzódva, hiszen megállás nélkül tettem meg az utam Szalafőtől idáig.

Négy óra után pár perccel indultam tovább Templomszerről és az országút szélén bebattyogtam Városszerre, vagyis Őriszentpéter központi településrészére. Meg sem álltam a központban lévő körforgalomig, ugyanis itt áll a Centrum étterem, vagyis az őriszentpéteri kéktúra pecsételőhely! Előző bejárásomon itt ebédeltem, most pedig úgy döntöttem, megvacsorázom a vendéglőben! Nem volt okom sietni, úgy terveztem ugyanis, hogy Őriszentpéter és a szomszédos Bajánsenye között fogok majd valahol éjszakázni, ugyanis az étterem árnyas teraszán a megrendelt vacsorámra várva úgy döntöttem, most már véglegesen, hogy öt napra osztom majd az őrségi túrámat! Ebben az esetben pedig nem érdemes sokkal többet mennem napi húsz kilométernél!

Templomszer - Árpád-kori templom
Templomszer - Árpád-kori templom


Őriszentpéter - A Centrum étteremben vacsoráztam és pecsételtem
Őriszentpéter - A Centrum étteremben vacsoráztam és pecsételtem

Nem is siettem a vacsorára rendelt cigánypecsenye elfogyasztásával, aztán még haza is telefonáltam, csak fél hat felé végeztem a pecsételéssel, pakoltam el mindent a hátizsákomba és indultam tovább az utamon. Komótosan fogtam bele a még hátra lévő kilométerekbe, de azért lassacskán magam mögött hagytam a települést az országút kaptatóján ballagva. Erősen figyeltem a letérést, nem akartam elszalasztani, ugyanis egy idő után a kék sáv jelzések az aszfaltról jobbra kanyarodva a már évtizedekkel ezelőtt felszámolt régi őrségi vasút nyomvonalán haladnak tovább.

Szerencsésen meglett a letérés, én pedig ismét beléptem az erdőbe. A volt vasútvonal pályateste kanyarogva, de szintezve haladt az erdőben, most még viszonylag rendesen meg is volt tisztítva a bokroktól, facsemetéktől, amik időről időre megpróbálják visszafoglalni azt a helyet, amit korábban erőszakosan elvettek tőlük. Persze síneket, talpfákat sehol se keressünk, azokat ugyanis gondosan felszedték innen, viszont sok helyen lehet még látni a bazalt zúzottkő réteget, ami még mindig gátolja a volt töltés gyors elvadulását. Most ritkán használt erdei keréknyomok vezetnek rajta végig, eléggé jól járhatóan. Aztán jó másfél kilométer után a keréknyomok hirtelen balra fordultak és felkapaszkodtak a domboldalban. A töltés további része már teljesen járhatatlanak látszott, annyira benőtték a fák, szerencsére itt a kék sáv jelzések követték az elforduló keréknyomokat.

A kaptató egy rakodó hosszúkás, füves tisztásán ért véget, az előző bejáráson nyert tapasztalatok alapján ide terveztem a sátorverést. Körülnézve azonban most nem volt olyan megnyerő a hely, mint öt éve, viszont kedvem sem volt már továbbmenni, ezért alaposan körbejártam a környéket. Végül a tisztástól balra fekvő erdőben, egy vegyes feketefenyves-gyertyánosban találtam meg az alkalmas helyet a sátorverésre. Megtisztítottam pár négyzetméteres helyet a lehullott ágaktól, gallyaktól, aztán fel is ütöttem a sátram.

Sátorozás Őriszentpéter felett a vegyes erdőben
Sátorozás Őriszentpéter felett a vegyes erdőben

A vendéglői vacsora miatt most nem voltam már éhes, a másnapi szakasz útvonalának leírását olvasgattam éppen a fejlámpám fényénél a sátorban, amikor megcsörrent a telefonom. A nejem keresett azzal a hírrel, hogy a híradók meteorológiai jelentéseiben vasárnapra erős front érkezését jósolják, viharos széllel és sok csapadékkal, jó lenne, ha négy napra szabnám inkább a túrámat! Elgondolkodva tettem le a telefonom: eddig öt nappal számolva osztottam be a napi távokat, körülbelül negyven kilométert haladtam eddig a kéktúra útvonalán és még több mint ötven van hátra. Hogyan osszam fel a még hátra lévő távolságot? Két egyforma nagyságú szakaszra, vagy menjek inkább szombaton többet, vasárnapra minél kevesebbet hagyva? Végül nem döntöttem el a kérdést este, úgy gondoltam, inkább alszom még egyet erre!



-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats